Magunkról

  Marosszék mezőségi részén, Marosvásárhelytől 16 kilométerre északnyugat felé fekszik. Eredetileg egyszerűen Fele, úgy száz éve hívják Mezőfelének, amit románul Câmpeniţa-nak írnak. A térképeken neve helyett rendszerint egy számmal szerepel, alapos térkép kell legyen az, amelyen a nevekkel zsúfolt aprófalvas vidéken a községközponton kívül a kisebb falvak nevei is megjelennek. 

   Mezőcsávás község mellett kell tehát keresni, a Csávás és Szabéd közötti útszakaszon, Kölpény és Ménes szomszédságában. Kis falu, legtöbben a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején lakták, 820-an. Ez a szám azóta 800-ra kerekedett vissza. Határa nem alkalmatlan a mezőgazdaságra, de a lakosság eltartásához mindig kevés volt. A férfiak a rendszerváltásig Marosvásárhelyre ingáztak, a rendszerváltás óta az ingázók száma csökkent, de ma sem jelentéktelen. 

   A falu fő megélhetési forrása azonban akkor is, ma is a gyékényfonás volt, vagy ahogy mi mondjuk, a nádmunka. Gyékényből szatyrokat, kis kosarakat, kalapokat, papucsokat, falvédőket, és használati tárgyak további sokaságát készítenek, melyeket országszerte főként a korondi és felei kereskedők standjain tekinthet meg az érdeklődő. Szatyrokat emberemlékezet óta készítenek a faluban, de legalábbis a 19. század második felétől.  

   A nyersanyagként használt gyékény ma már a falu környékén sehol nem terem, de már nagyszüleink is a cegei és záhi tavakig mentek nádat vágni. A szocializmus olcsó utazási és szállítási díjai mellett egyenesen a Duna Deltából vágták és hozták a nádat a falu férfiai, ma inkább a partiumi tavak a kedveltebb nádvágó helyek. A háziipar talán a hetvenes évek végén – nyolcvanas évek elején élte fénykorát, amikor a fogyasztási szövetkezetnek sikerült külföldre eladni az időközben Bandi Dezső népművészeti szakértő által változatosabbá tett termék-kínálatot. 

   A magyar nyelvterületen hajdanán elterjedt foglalkozás volt a gyékényfonás. Napjainkra alig néhány faluban maradt fenn, köztük talán első helyen Mezőfelében.

   A gyékényfonáson kívül, amit a falu lakosságának jelentős része ismer és többé-kevésbé ebből él, több család cirokseprű kötésével foglalkozik, újabban néhányan faluturizmussal is. A falu nem községközpont, így legfontosabb intézménye a református egyház, valamint a helyi hetednapi adventista gyülekezet egyháza. 

   Újabban a nemrég alakult a Pro Câmpeniţa-Mezőfeléért Egyesület is szerepet vállal a falu életének szervezésében.

Kiss Dénes: Az én szülőfalum, Mezőfele